Köszöntöm!

Jánosi Annamária vagyok, klinikai szakpszichológus, lovasterapeuta.

2015-ben végeztem a Debreceni Egyetem Munka-és Szervezetpszichológia szakirányán, gyakorlataimat banki szektoron belül, HR területen kamatoztattam az egyetem alatt.

Az egyetem elvégzését követően az egészségügy területe felé orientálódtam, azért, hogy segítsem, kísérjem azokat, akik saját belső útjukra, kérdéseikre keresik a válaszokat. Klinikai szakpszichológusként 2019-ben tettem sikeres szakvizsgát, és ekkor már négy éve dolgoztam felnőtt kliensekkel, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztályán, magánrendelésem pedig 2019 óta aktívan működik. Az osztályon egyéni terápiák és csoportvezetés teszik ki a munkám jelentős részét, ugyanakkor diagnosztikus feladatok elvégzése is szervesen a feladataim közé tartozik.

Lovakkal való kapcsolatom mondhatom egészen későn, felnőttként indult és azt követően folyamatosan egyre nagyobb részét képezte az életemnek. Eleinte diákként kapcsolódtam be a lovasoktatásba, aztán a hobbim, szabadidőm szerves részévé vált a lovaglás. Később egy öregkorát élő ló felelős gazdája lehettem, ma pedig a lovaimmal élek és a terápiáim szerves segítői ők, a munkatársaim, társaim. Ez idő alatt a lovasterápiában szerzett gyakorlati tapasztalatok és szakmai ismeretek megszerzése is kiegészítette a lovak iránti szeretetemet és elköteleződésemet, melynek hatására 2017-ben kezdtem meg a Magyar Lovasterápia Szövetségnél tanulmányaimat Pszichológiai Lovasterápia Szakirányon.

Meggyőződésem, hogy a ló közelsége segít visszatalálni önmagunkhoz, a természethez, az elmúlt hónapok feldúlt rendje, életmódja után segíti a saját belsőnk (vissza)rendeződését.

Felsőfokú végzettségek:

2015 - Debreceni Egyetem, Okleveles pszichológus

2015 - Debreceni Egyetem, Kereskedelem és marketing szak

2019 - Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Felnőtt Klinikai Szakpszichológus Szakirány

2020- Magyar Lovasterápia Szövetség, Pszichológus Lovasterapeuta

Egyéb módszertani képzettségek:

2020 - Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Integratív hipnoterapeuta (záróvizsga folyamatban)

2023 - Magyar EMDR Intézet (EMDR 1.-2.), szupervíziós szakaszban

2023 - PEATT, Psychodinamic Equine Assisted Trauma Therapy ( equine assisted psychotherapist - MiMer – Equine Human Education and Research Centre, Latvia )

Felnőtt Pszichológiai Lovasterápia

Felnőtt Pszichológiai Lovasterápia

A ló, mint segítő társ
A ló által nyújtott „tükör” mindvégig segítségül szolgál a problémás területek megismerése, tudatosítása és feldolgozása felé.
Gyermek Pszichológiai Lovasterápia

Gyermek Pszichológiai Lovasterápia

A ló, mint barát
A lovakkal való biztonságos, elfogadáson alapuló kapcsolat számos jótékony, megerősítő hatással bír a gyermekek esetében.

A ló asszisztált pszichoterápia

A lóval való kommunikációhoz szükség van az egészen észrevétlen mozdulatok, jelzések kommunikációs értékeinek felismerésére.

A ló ebben segít. Tudatosabbá válni a jelenben, önmagunkkal, másokkal. Keresni és figyelni a belső csendre, a belső vezetőerőre. Megismerni azt, ami a viselkedésünk mögött van, merni észrevenni, merni formálni. Felismerni, amit tükörként mutat, tudni elfogadni a tükrözés jobbító szándékát.