Elképzelhetetlen belső egyensúlyt megélni kellő önbecsülés, és megfelelő énkép nélkül.
Ha úgy tetszik, meghatározza azt, hogy hogyan reagálunk az elénk kerülő kihívásokra, minket érő megrázó hatásokra, képesek vagyunk-e uralni, kontrollálni a feladatainkat, vagy sodródunk a külső elvárások mentén, és abban szép lassan elveszítjük önmagunkat. Könnyen meglehet, hogy egy nagyobb életesemény lesz a villanykapcsoló ennek a felismeréséhez, ami az elégtelen önbecsülésből való kilépésre, változásra sarkall.

A lovak mellett az egyik legszebb, de legnehezebb élmény is, hogy arra reagálnak, ami aktuálisan van, és ahogy látom, sokszor éppen erre nem számítunk. Lényüknél fogva terapeuták. Mondhatjuk ezt egyfajta „gyorsolvasásnak” is tőlük – rólunk, a magunkkal való viszonyról, ahogyan mi velük és a világgal vagyunk. És ez máris rengeteg információt segít adni. Vajon ahogy én látom magam, úgy lát engem a környezetem is? A valóságot látom, vagy szubjektíven olyannyira átszínezem, hogy ez egyfajta önbecsapáshoz is vezet? Ha kevésnek élem meg magam, akkor ez mit vált ki a körülöttem élőkből (jelen esetben lovainkból)? Vagy éppen így, ha elegendő és megfelelő az önbecsülésem, megélhetem-e ezt kritikától mentesen, szabadon?

A lovak világába kerülve új lehetőséget kapunk arra, hogy az eddigi problémás működésünk helyébe új célokkal, új visszajelzések révén a korábbi mintázatainkból ki tudjunk lépni, és újrakeretezzük a megéléseinket és a kapcsolati élményeinket is.